Babramegy

Házi sajtok

2017. február 01.

Sajtot házilag készíteni sokkal egyszerűbb, mint gondolnád! Friss túrót percek alatt lehet nyers tejből főzni, majd két-három óra pihentetéssel gomolyát készíteni belőle, de fűszeres krémsajtot is nulla energiával lehet készíteni, csak egy tiszta konyharuha és egy szürő kell hozzá. Annyira végetelenül egyszerű, hogy soha többet nem akarsz majd bolti gomolyát vagy krémsajtot venni.

Villámgyors, egyszerű, adalékanyagmentes házi sajtok következnek!

sajt2.jpg

1. Friss túró/gomolya tejből 

 

Elkészítési idő: 7 perc

Hozzávalók:

  • 1L nyers tej (piacokon tej és sajtárusnál kapni)
  • 3 evőkanál min. 10%-os ecet
  • fél tk só
  • 1 gerezd fokhagyma felaprítva és elkeverve fél dl olívaolajban

A nyers tejet egy nagy lábosban melegíted és amikor már éppen felforrna, leveszed a lángról és hozzáadod az ecetet. Ha pár perc alatt nem lesznek túrószerű darabok a tejben és sárgás savó a maradék, akkor egy rövi ideig újra melegited és hozzáadsz még 1 kanál ecetet. Nagyon fontos, hogy tiszta edényekkel, kanalakkal, szűrővel dolgozz, különben azonnal megromlik a sajt. A lábos tartalmát egy finomszövésű szűrön átszűröd (a savót félre lehet tenni és más recepthez felhasználni), majd a túrót egy tálba rakod. A sajt sózását mindig csak a leszűrés után ejtsd meg, mert ha a tejet sózod, akkor az nagyrészt el fog veszni a savóval együtt. Az így kapott túrót aztán sózod, majd meglocsolod a fokhagymás olívaolajjal. 

Azonnal is fogyasztható, de egy konyharuhával bélelt szűrőbe helyezve hűtőben állni is hagyhatod, hogy a maradék savót is kicsepgtetve gomolya állagú sajtot kapj. 

Egy liter tejből 20 dkg friss túrót (további csöpögtetés után cirka 15dkg gomolyát) kapsz.

sajt1_3.JPG

2. Friss krémsajt joghurtból 

 

Elkészítési idő: 3 perc + 24 óra pihentetés a hűtőben

Hozzávalók:

  • 30 dkg görög joghurt
  • fél tk bors
  • fél tk só
  • 1 ek snidling apróra vágva (vagy ízlésed szerint bármilyen zöldfűszer, oregánó, kakkukkfű, rozmaring, vagy ezek vegyesen)

A joghurtba belekevered a sót, borsot és a snidlinget (vagy bármilyen más zöldfűszert, amit szeretnél), majd egy konyharuhával bélelt szűrőbe helyezve 24 órára a hűtőben állni hagyod. 16-17 dkg krémsajt lesz belőle. 

ha_zisajt2.jpg

Tovább

Vörösáfonyás kapros káposztasaláta

2017. január 30.

Remek téli vitaminpótóló saláta az alábbi recept, annak is bátran ajánlom, aki alapvetően nem rajongója a kapornak. A citrom leve finoman megkapja a vörösáfonyát, ami édes levet ereszt, így a roppanós káposzta és karalábé édes-savanyú és pikáns lesz. A We love olíva lakásétterem szuper salátája volt. 

Hozzávalók:

  • fél kisebb fej káposzta vékony szeletekre vágva
  • két karalábé julienne-re vágva (gyufaszál formájúra)
  • 15 dkg vörösáfonya
  • fél evőkanál kapor felapírtva
  • 1 gerezd fokhagyma felapírtva 
  • 1 kisebb citrom leve
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • só, bors

A hozzávalókat egy nagyobb salátás tálba összekevered és tálálalás előtt fél órát állni hagyod, hogy a citromlé az áfonyával összeérjen. Tavasszal friss kaporral még finomabb, de télen a száríitott kaporral is tökéletesen működik.

ka_posztasala_ta.JPG

Tovább

Sült kelbimbó gránátalmával

2017. január 26.

A We love olíva lakásétterem másik remek receptje az alábbi szuper sült kelbimbó volt. Kevés hozzávaló, rövid elkészítési idő és egy szuper köret. A kelbimbó nekem is a tiltó listás hozzávalók közé tartozott és az én torkomon se lehetett lenyomni ezt a keserű, mindig szétfőzött borzasztónak tűnő zöldséget, de próbáljátok ki így sütve, teljesen más, mint ahogy eddig ismertétek! Adjatok neki egy esélyt, nem fogjátok megbánni!

Hozzávalók:

  • fél kiló apróbb szemű kelbimbó
  • fél fej gránátalma magjai
  • 3 evőkanál olívaolaj
  • 2 evőkanál balzsamecet vagy gránátalmaszirup
  • só, bors

A kelbimbót megmossuk, sütőtálcára rakjuk, megöntözzük olajjal, megszórjuk sóval és borssal és 200 fokon kb. 20 perc alatt megsüütjük. Folyamatosan figyelni kell, hogy ne égjen oda, 5-7 percenként érdemes rázogatni rajta egyet. Ha barnára sült, egy tálba öntjük, megszórjuk a gránátalma magokkal és meglocsoljuk a balzsemecettel (vagy ha van akkor gránátalmasziruppal). Só, bors és kész.

ice_market_food-8306.jpg

Tovább

Fügés olívakrém

2017. január 26.

A We love olíva lakásétterem egyik remek receptje az alábbi szuper egyszerű fügés olívakrém volt. Kevés hozzávaló, rövid elkészítési idő és egy különleges krém sajtokhoz és sült húsokhoz. Ebben a receptben különösen fontos a fekete olívabogyó típusa, mert az összeaszott, intenzív ízű kalamata fekete olívabogyóra van szükség hozzá, amit a sparos gumiszerű, íztelen fekete olívával nem lehet helyettesíteni. Én a Népszínház utcai török boltból szerzem be, de most, hogy az Urániánál is nyílt egy közel-keleti élelmiszerbolt, ott is kapható az ízesebb ráncos fajta (az olívabogyóból érdemes megvenni az egész, nem magozott formáját és kézzel kimagozni, sokkal finomabb). Az Ázsia boltban is kapható.

Hozzávalók:

  • 1 csomag szárított füge
  • 200gr magozott kalamata fekete olívabogyó 
  • 1 bio narancs reszelt héjja
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 2 evőkanál méz

A szárított fügét egy lábosba tesszük és felöntjük annyi vízzel, amennyi elfedi. 40 percig főzzük, az elpárolgó vizet folyamatosan pótoljuk rajta. Ha puhára főtt, kivesszük a fügéket és a magozott olívával, narancshéjjal, olívával és mézzel összeturmixoljuk. Ha nem elég krémes állagú, a füge főzővízéből öntünk hozzá. Sózni nem kell, mert az olíva önmagában is elég sós. Csattos üvegben két héig eláll a hűtőben. 

 

img_5041.jpg

Tovább

We love olívaolaj

2017. január 26.

Újabb lakáséttermet rendeztünk, aminek a tematikája ezúttal a csodálatos olívolaj volt - nem is akármilyen, hanem az Honest Toil gyümölcsös, sárgászöld olívaolaja!

Tom és Juli Magyarország, Görögország és Anglia között ingáznak, maguk hozzák Tomék családi gazdaságából az olajat és terjesztik őket a piacokon és kisboltokban. A hidegen préselt extra szűz olívaolajhoz a gyümölcsöt kézzel szüretelik a fákról és még aznap, frissen préselik őket, illetve a környékbeli kistermelőktől vásárolnak fel, akik ugyanazt az olívát termesztik (koroneiki) és azonos módszerrel szüretelnek, préselnek.

A lakáséttermet és a menüt ezúttal velük együtt terveztük! ^^

A menü kialakításában a fő szempontot az jelentette, hogy a fogások az olívaolajat emeljék ki, ugyanakkor egyensúlyt teremtsünk a mediterrán hozzávaló és a szezonnak megfelelő, téli zölségek között. Az alapvetően hideg fogásokból így elsősorban egy brunch menü állt össze:

Végleges menü:

 

A recepteket most is, mint mindig, folyamatosan töltöm fel ide a blogra, és aztán ebbe a posztba s visszalinkelem majd. 

Magát az olajat pedig évközben a Lumen Zöldség és Közösségi Szolgáltatóban és a Szatyor Boltban tudjátok megvenni.

16143139_10211864925606987_3581726886699381093_n.jpg

 Fotó: Fekete Brigitta

Ha érdekelnek a Babramegy események, akkor itt lehet feliratkozni hírlevélre!  

Tovább

Kacsa taco mandarinos salsával

2016. december 07.

A télben a forró teán és a zoknikon kívül a mandarin a legszuperebb dolog, önmagában enni épp annyira jó, mint édes-csípős salsát készíteni belőle. A "salsa" kifejezés a többnyire paradicsomból, chilipaprikából és más különböző alapanyagokból készülő szószra utal. Rengetegféle változata ismert, lehet főzött vagy nyers, darabos vagy teljesen folyékony, piros vagy zöld. Ebben a receptben a mandarin pótolja azt az édességet, ami a téli paradicsomok alacsonyabb cukortartalma miatt a salsából hiányozna, a kacsához pedig bármilyen citrusféle mindig remek párosítás. 

Az elkészítési idő nagyon rövid, a hús hosszabb sütési ideje alatt vígan lehet mást csinálni. Nem fogjuk a teljes kacsahúst ehhez a recepthez felhasználni, de ha már az ember egyszer nekiáll, megéri egészben lesütni, és aztán a maradék húst másnapra félretenni. 

Hozzávalók:

  • 1 kacsa egészben
  • fél evőkanál kínai ötfűszer
  • só, bors
  • tortilla lapok (fejenként kb. 2)
  • koriander levelek
  • salsa:
    • 6 mandarin 
    • 4 paradicsom
    • 1 lilahagyma 
    • egy nagy gerezd fokhagyma
    • egy kisebb chilipaprika, kimagozva
    • 1 zöldcitrom (lime) leve és lereszelt héja
    • egy csomag friss koriander felaprítva
    • só, bors

A kacsát egy konyhai törlőkendővel szárazra törölgetjük, a kínai ötfűszerrel, sóval, borssal alaposan megfűazerezzük és 180 fokon 2 óra alatt a sütőben puhára sütjük. 

Eközben a paradicsomot egy percre forrásban lévő vízbe dobjuk, kivesszük, héját lehúzzuk, leves, magos részét eltávolítjuk. A mandarint gerezdekre bontjuk és a paradicsommal együtt minél apróbbra kockázzuk. A hagymát, fokhagymát és a kimagozott chilipaprikát is felaprítjuk majd a paradicsomos mandarinhoz keverjük. Hozzáadjuk a friss zöldfűszert, a citromlevet és -héjat. Sózzuk, borsozzuk.

Ha megsült a hús, 15 percig pihenni hagyjuk majd két villával finoman lebontjuk a húst a csontokról, a salsával és a korianderrel a tortilla lapokra halmozzuk. 

kacsa_taco.jpg

Tovább

7 szakácskönyv ötlet karácsonyi ajándéknak

2016. december 05.

Ha valamelyik gasztroőrült barátodnak/rokonodnak/párodnak szakácskönyvet vennél karácsonyra, szerintem ezeket érdemes :) 5 angol és 2 magyar nyelvű, idén megjelent szakácskönyv a fa alá. 

1. Ottolenghi, The Cookbook - (új kiadás)

Yotam Ottolenghit szinte minden évben ajánlok, idén sincs ez másként :) Idén jelent meg Ottolenghi és Sami Tamimi 2008-as csodálatos könyvének felújított kiadása. (Ottolenghi és Tamimi korábbi könyvei közül kettő a "Jeruzsálem" és a "Vegetariánus finomságok" (Plenty) magyarul is megjelentek.)

Kinek? Mindenkinek, aki imádja a közel-keleti inspirációt vegyíteni a nyugat-európai új hullámos konyhával, izgalmas és kivitelezhető, mindig tökéletes receptre vágyóknak. A "Vegetariánus finomságok" tökéletes ajándék minden vega barátnak.

ottolenghi-the-cookbook-by-yotam-ottolenghi-9781785034770-hardback.jpg

 

2. Molly Yeh: Molly on the Range

A farmra költöző new yorki leányzó kalandjai először blogon, most már könyvben is! Nem lehet nem szeretni..

Kinek? Farm életre vágyóknak, befőzőknek, sütőknek, cuki hipszterkedésre vágyóknak

mollyontherange_cvr_05_27_16.jpg

 

3. Marcus Samuelsson: The Red Rooster Cookbook

Az afrikából származó, Skandináviában felnőtt, majd a New Yorkban letelepedett szakács legújabb könyve Harlemről és a harlemi kajákról. 

Kinek? Harlem és a déli-államok "comfort food"-ja után vágyóknak, szívmelengető és menő recepteket keresőknek.

red_rooster.jpg

 

4. Naomi Duguid: Taste of Persia: A Cook’s Travels Through Armenia, Azerbaijan, Georgia, Iran and Kurdistan

Közel-keleti konyhába merülés, visszatérés az eredeti perzsa receptekhez.

Kinek? Közel-keleti konyhába szerelmeseknek, korábban arra járóknak vagy az arrafelé vágyódoknak

persia.jpg

 

5. Peter Meehan: Power Vegetables! 

A Lucky Peach gasztromagazin egyik főszerkesztőjének vega szakácskönyve, némi őrültségre és sok klassz receptre lehet számítani!

Kinek? Vicces kedvű vegetariásoknak, vagy azoknak, akik nekik főznek

pv_cover.jpg

 

+1 Budai Zsanett, Tonté Barbara: Romani Gastro

"Az elsődleges célunk, hogy megismertessük és újraértelmezzük a cigány konyhát. Mint minden nemzet konyhájának, úgy a roma gasztronómiának is folyamatosan reagálnia kell az újonnan jött igényekre. Egyszerre éljük meg a cigány és a magyar tradíciót úgy, hogy közben próbálunk az otthonról hozott értékekből a lehető legtöbbet megtartani." - már nagyon kellett egy ilyen, szuper!!

Kinek? Mindenkinek, akit izgatnak a hagyományaink és szívesen merülne el a magyar-cigány gasztronómiában

romani.JPG

 

+2 Mautner Zsófi: Karácsonyi színező - 15 ünnepi recepttel

Chili és Vanilia receptek és mindfulness színező, elég jó párosítás :)

Kinek? Megbízható recept szeretőknek, rajzos kedvűeknek, enyhén szorongóknak  

kara_csonyi_szi_nezo.JPG

Tovább

10 legjobb pénztárcabarát hely Budapesten

2016. november 16.

Többen szoktak tanácsot kérni tőlem, hogy hova menjenek enni a városban, itt a nagyon nagyon szubjektív, megfizethető, nem Michelin csillagos listám, kiegészíteni ér!

1. Ha egy jó kis vietnámit ennél a városban - Funky Pho

Velük elég elfogult vagyok, készítettem már velük interjút is, heti egyszer legalább itt eszem. Nem tradiicionélis, inkább fúziós konyhát visznek. Főételnek illő levesek 1800-2000ft

Fotó: Funky Pho

2. Ha egy jó kínait ennél a külvárosban - Wang Mester étterme Kínai piacon

Nem egyszerű megtalálni, de annál inkább megéri. A hagyományos kínai konyhát vivő helyet a kőbányai úti piacon találjátok, pontos koordináták itt. Az árak 1000–4000 forint között.

Fotó: Origo

3. Isteni pizzához ide menj - Pizzica

A sima margarita pizza szelet is szuper, de a szardíniás prémium változat (490 Ft) is nagyon megéri, tökéletességéhez nem fért kétség.

Fotó: Olaszetterem.hu

4. Nagyon jó gulyás, ahova a külföldi barátokat is érdemes vinni - Gettó Gulyás

Klasszikus fogások, nagyon jó alapanyagok. Pörköltek 2000-3000ft között.

Fotó: WeLoveBudapest

5. Romantikus vacsorára ide menj - M étterem

Jó hangulatú kis hely, a kaja egyszerűen szuper! Főételek 2000-4000ft között, érdemes asztalt foglalni

Fotó: TripAdvisor

 6. Még mindig a legjobb levest a városban itt adják - Bors Gasztrobár

Csak ne kéne ebédidőben annyit sorban állni :/ Menü (leves+szendvics) 1500ft alatt

Fotó: Funzine

7. Ha háziasat ennél, jó áron, mindezt az egészséges táplálkozás nevében - Hokedli

Finomat főznek és szuper kedvesek, hát mi kellhet még! Főételek 1000ft alatt

 

Fotó: Index.hu

8. Ha a városban bedobnál valami szívmelengető, fűszeres kaját - SoulFood

A déli amerikai államok konyháját viszik, fűszeres, forró, izgalmas! Főétel 1500-4000Ft

Fotó: Men&Tál tumblr

9. A legjobb ár-érték arányú ebéd menühöz ide - Fricska Gasztropub

Mindennap itt ebédelnék, ha rajtam múlna! 2 fogás: 2250Ft, 3 fogás: 2450Ft és közben fine dining színvonal

Fotó: WeLoveBudapest

10. Ha egy vagány, fúziós helyere mennél - Beszálló  

Új hely a Madách téren, megéri kipróbálni. Főétel 2000-3000ft közöttt

Fotó: Index.hu

Itt vagyunk Facebook-on is, ha lájkolnál valamit!

Tovább

Karfiol steak

2016. november 16.

A sokféle szuper őszi zöldség között néha elveszik a karfiol, pedig egy csodálatos dolog! Pláne mióta az utóbbi időkben nem csak szottyosra főzik a receptekben, hanem ropogósra sütik, vagy krémesre pürésítik. A karfiol "steak" az utóbbi egy-két évben vált igazi sztár receptté, nagyon könnyű ekészíteni és tökéletes húsmentes főétel. Az alábbi recept Ottolenghi inspiráció (micsoda meglepetés ^^), ahol a karfiolból úgy lesz "steak", hogy a karfiolfejet, ahelyett, hogy rózsákra bontanánk, függőlegesen keresztbe vágjuk és szeleteteket vágunk belőle. 

A za'atar egy jellegzetes arab fűszerkeverék zöld fűszerekből, szezámmagból, szumákból és sóból áll - Jeruzsálemben a helyiek úgy mutatták nekem, hogy magában, egyszerűen a kenyérre szórva is eszik. Megéri venni az Ázsia boltban és azzal készíteni, a za'atar földes illata a tahini kedvenc párja. A tahini (szezám paszta) pedig egészen sok helyen kapható, például bio boltokban is, érdemes belőle betárazni otthon, sütőtökhöz is nagyon jó. 

o_szi_zo_ldse_gek_karfiol.jpg

Őszi zöldség kavalkád

Hozzávalók:

  • 1 fej karfiol
  • 3 dkg vaj
  • 1 citrom reszelt héja és 1 ek citrom leve
  • 1 ek tahini paszta
  • 1 ek gránátalmaszirup
  • fél ek za'atar fűszerkeverék
  • 1 gerezd fokhagyma
  • egy marék kapribogyó
  • fél csomag koriander
  • egy marék gránátalmamag
  • só, bors

A karfiol függőlegesen félbe vágjuk és mind a két feléből két-két 4-cm-es szeletet vágunk. A maradék karfiolt apróra vágjuk és forrásban lévő sós vízbe felrakjuk főzni, amíg puhára nem fő. Közben egy serpenyőben felolvasztjuk a vajat, belereszelünk egy citrom héjját és, amint a vaj habozni kezd, belehelyezzük a karfiol szeleteket. 7-7 percig sütjük őket mindkét oldalukon, majd az előmelegített sütőben további 8-10 percig puhára sütjük. A vízben főtt karfiol leszűrjük, majd a tahini pasztával, fokhagymával, citromlével és 3 evökanál vízzel összeturmixoljuk. A kapribogyót letörölgetjük egy konyhai törlőkendővel és forró olajban 10 másodperc alatt ropogósra pirítjuk. 

Tálaláskor a tányéron szétterítjük a karfiol pürét, ráhelyezzük a karfiol steaket, meglocsoljük a gránátalmasziruppal, megszórjukk a za'atar fűszerkeverékkel, gránátalmamaggal, ropogós kapribogyóval és korianderrel. 

thumb_img_4748_1024.jpg

Karfiol steak (tányér: Kezemura)

Tovább

New York, New York

2016. november 01.

Némi késéssel, de végre megírtam a new york-i beszámoló posztot csak hogy tudjátok, hogy hol érdemes enni, ha a jó szerencse New Yorkban sodorna benneteket! (Vigyetek pénzt...)

A top három

 

A három legjobb dolog, amit kint ettem: perui konyha csodái, Eddie Huang gőzbucija és Luke's Lobster homáros szendvicse! Egy bisztró, egy street food és egy tényleg street food. Na, menjünk sorba.

1. Llama Inn - Brooklyn

A perui konyha számít az egyik újonnan hódító gasztrotrendnek és a brooklyn-i Llama Inn étterem csodálatosan be is mutatja, hogy mit lehet kihozni a hagyományos perui konyhából - nem is véletlenül, a főszakács, Erik Ramirez korábban a három Michelin csillagos Eleven Madison Park konyháján dolgozott. A perui konyha nyílván elsősorban a ceviche-ről híres (nyers hal falatok valamilyen citrus félével "megmaratva"), itt pedig csodás ahogy dashival (japán alaplé) és főzőbanán chipssel tálalják. 

ceviche.JPG

Lepényhal ceviche főzőbanánnal és dashival. Fotó: Melissa Hom

A másik kedvenc fogásom a quinoa-s köret volt, ahol egyszerre főzték és pirították meg a quinoa-t, amitől omlós és ropogós volt egyszerre. Nálam kimaradt idáig a quinoa őrület (egyesek szerint úgyis romba döntik a hipszter gasztro trendek a világot - vagy nem), mindenesetre ez egy szuper dolog, ha jól van elkészítve. Nem egy olcsó hely, de a bisztró jellege miatt azért még a megfizethető kategóriába esik.

2. Baohaus - East Village

Ide már úgy érkeztem, hogy itthonról évek óta kinéztem ezt a helyet magamnak, hiszen a tavalyi nagysikerű gőzbuci fesztiválunk egyik inspirálója volt Eddie Huang Baohaus-a. Huang egy teljesen őrült fickó, Anthony Bourdain kedvence, aki annyira nem szokta bírni elviselni a szabályokat és a kereteket, hogy a saját adást kínáló Food Networktől is kirúgatta magát. Nem az a fickó, aki nagyon elkeseredne, kapott helyette násik saját műsort a Vice-nál Huang's World címmel. A New Yorkról szóló három részes sorozata fenn van a youtube-on is, csak ne nézd meg éhesen. A gőzbuci (amely magyar szó Soma csodás nyelvi leleménye) tulajdonképpeni a tajvani "gua bao". Ez lényegében egy szendvics gőzölt kenyérből, szószos húsból és savanyított zöldségekből. A leggyakoribb tölteléke a "pork belly", (malaccsászár vagy dagadó), de bármivel tölthetik a csirkétől, a marhán át a tofuig. Viszonylag megfizethető, Huang szándékosan tartja viszonylag alacsonyan az árakat. Király hely. 

bao.JPG

Egy baoval nem lehet jól lakni, de hárommal már egészen

3. Luke's lobster - több helyen a városban

Még soha életemben nem ettem homárt, valószínűleg azért is tudott ekkorát ütni, de ettől a homáros szendicstől el voltunk ájulva, ahogy a Central Parkban ettük. Annyira omlós, édes, fokhagymás dolog, szerintem mindennap tudnám enni - ha nem gondolnék arra, hogy hogyan főzik meg szegényeket :/ 

homa_r.JPG

 

További befutók, ahova érdemes elmenni

 

Az alábbi térképen jelölve van minden olyan hely, ahova érdemes elnézni! A legtöbb klassz hely East Village-ben van, ahogy az látszik is

David Chang Momofuku birodalmának (Noodle Bar, Ko, Ssam, Nishi) egyik helyére mindenképp el kell menni. Chang New York mógasztronómiájának meghatározó alakja, a világ egyik legszuperebb gasztromagazinjának, a Lucky Peachnek is ő az egyik alapítója. 

momofuku.JPG

Ramen leves a Momofukuban, ízes, forró, Japán honvágyat keltő :)

Egy igazi delit is mindenképp be kell iktatni! Egymástól nem messze van például a 102 éve működő Russ and Daughters, csodás heringes és kaviáros bagelekkel és a méltán jóhírű Katz's Deli a híres Harry és Sally orgazmus jelenettel a pasztramis szendviccsel. 

pastrami.JPG

Méretes hús adagok a Katz's Deliben

Egy jó nagyot biztosan érdemes sétálni Chinatownban is, és a legzsúfoltabbnak tűnő helyre beülni töltött batyukat enni - megfizethető, finom, király a hangulat, egy csomó séf jár ide ötleteket csórni az új étlapjára. 

batyu.JPG

Chinatown ‹3

És aztán persze a Harlemet sem szabad kihagyni, az igazi "soul food"-ot persze ott adják. Vasárnapra a "chicken and waffle" a legjobb, ami nem más mint aminek hangzik: waffle, juharszirup, rántottcsirke :) Az a kaja, amitől azt hinnéd, hogy rosszul leszel tőle és amikor megkóstolod rájössz, hogy minden vasárnap ezt akarod majd enni. 

Hajrá, jó New York végigevést mindenkinek! ^^

Tovább