Babramegy

Grúz céklakrém (pkhali)

2013. október 18.
A grúz konyha fontos elemét képezi a a pkhali (ფხალი) a zöldségből, dióból és gránátalmából készült krémes saláták, amit leggyakrabban spenótból készítenek, de létezik egy szuper klassz céklás változata is.
ce_kla.jpg
Grúziában a spenótos féléből, ahány helyen jártunk, gyakorlatilag annyi félét ettünk, nem hiszem, hogy létezne egy konkrét pkhali recept. Annyi biztos, hogy dió, friss koriander, karakteres fűszerek, ecet és gránátalma mindenképp kerül bele. Az eredeti céklás pkhali-ba a cékla levele is belekerül, de itthon még egyik piacon sem láttam, hogy a cékla gyökeret levelével együtt árulnák (de szóljatok, ha ti tudtok ilyet!*). Ezért én csak koriander zöldet és rozmaringot tettem bele, mert hát a céklát és a rozmaringot Isten is egymásnak teremtette. :) Egyedül a céklát időigényes megsütni, a krém utána az aprítógépben 3 perc alatt kész van. Ezért én nagyobb mennyiségben szoktam a céklát előre megsütni, a hűtőben pedig remekül eláll pár napig.
Hozzávalók:
  • 1/2 kiló apróbb cékla
  • 1/2 gránátalma
  • 10 dkg dió
  • 1 gerezd fokhagyma felaprítva
  • 2-3 evőkanál balzsamecet
  • 1/2 teáskanál friss frissen őrölt koriandermag
  • 1/2 csokor friss rozmaring
  • só, bors
200C-on kb. 1 óra alatt alufóliába csomagolva, némi olívaolajjal meglocsolva, puhára sütjük a céklát. Az aprítógépben diót megdaráljuk, majd mehet ugyanabba az edénybe a kihűlt, megpucolt cékla. Miután a gép felaprította a céklát is, mehetnek hozzá a koriandermag, a rozmaring, a fokhagyma és a balzsamecet. Végül kiütögetjük a gránátalmából a magokat és egy kanállal belekeverjük a krémbe.
pkhali_003.JPG


*UPDATE: E-mailen jött az infó, hogy a Szatyorboltból rendelt céklánál lehet kérni, hogy rajta hagyják a levelét, éljen!

A bejegyzés trackback címe:

http://babramegy.blog.hu/api/trackback/id/tr895821582

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.