Babramegy

Hasselback krumpli mangós salsával

2013. január 24.


Ezt a viccesen kinéző receptet a Food Republic oldalán találtam, aztán persze megtaláltam a Chili és Vanilia receptjei között is, végül aztán egy kicsit eltérő recept született, mert mikor a csarnokba mentem, elfelejtettem felírni, hogy mi kell hozzá. :)

A Hasselback krumpli lényege, hogy a krumplit 2-3 mm-ként bevagdossuk, körülbelül a krumpli 4/5-ig,  - vigyázva, hogy ne vágjuk át a krumplit -, majd a sütőben addig sütjük, amíg a krumpli szétnyílik és kívül ropogós, belül pedig omlós lesz. Ch&V szerint az 1700-as években készítették először, viszont a svéd Wikipédia tanúsága szerint 1953 "találta fel" egy Lars Elisson nevű svéd szakács. Egy biztos: az étel a nevét a stockholmi Hasselbacken étteremről kapta, ahol a hernyószerű krumpli ötlete megszületett. Az eredeti recept szerint sima burgonyával készítették, amit vajjal és kenyérmorzsával szórtak meg. 


A névadó, Hasselbacken étterem

Én a Food Republic-os recepttől vezérelve édes burgonyával készítettem, és mivel a csarnokban egy hatalmasat kaptam, szerintem volt vagy 70-80 dkg, ezért miután szépen akkurátusan bevagdostam, majd fokhagymás, rozmaringos olvasztott vajjal megöntözgettem, sült vagy 1,5 órát. A mangós salsa 5 perc alatt kész, megéri gyorsan összedobni, miután beraktuk a sütőbe a krumplit, mert minden ilyen salsának jót tesz, ha összeérnek az ízek a hűtőben. Egyébként kisebb burgonyákat véve, amúgy kiváló party snack (mint ezt a lakótársam megállapította).

Hozzávalók a sült édesburgonyához
  • 1 közepes édesburgonya (nem kell ilyen megalománnak lenni, elég egy 30 dkg-s)
  • 5 dkg vaj megolvasztva
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 ág rozmaring
Hozzávalók a mangós salsához
  • 1 közepes fej lila hagyma
  • 1 nagy, érett mangó felkockázva
  • 1 lime leve és a héja reszelve
  • 1 csokor menta
  • 1 csokor koriander
  • 1 szál chili, felaprítva
Szóval a krumplit bevagdossuk, a felaprított fokhagymát és rozmaringot (úristen, a rozmaring és az édesburgonya imádja egymást!) a vajjal összeolvasztjuk egy 10mp alatt a mikróban, aztán jól megöntözzük a krumplit. Lehetőség szerint a vágatokba tömködjük a fűszeres vajat, hogy mindenhol érjék az ízek a krumplit. Aztán mehet a sütőbe kb, 50 percre, jól el van magában. A salsához összeaprítjuk a hozzávalókat és a hűtőben hagyjuk pihenni. Végül, ha megsült a krumpli, rákanalazzuk a salsát. (Nem véletlen, hogy a salsában nincsen benne semmi édes, mert a sült édesburgonya magában is nagyon édes ízű lesz majd, úgyhogy jól kiegészíti a savanykás, gyümölcsös salsa)


komment komment

A bejegyzés trackback címe:

http://babramegy.blog.hu/api/trackback/id/tr825821615

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Kommentek